3. fejezet - Fekete

JAKE SZEMSZÖGE:

Dermedten álltunk a sötétségben, kétségbeesve kapkodva a tekintetünket egymásra és az előttünk tátongó fekete lyukra, amelyből Embry esett ki, fájdalomtól eltorzult arccal. Mind tudtuk, hogy mi ennek az oka, mégis reménnyel a szívünkben bámultuk az egyre szűkülő átjárót, melyből az utolsó pillanatban sosem látott kecsességgel ugrott ki és érkezett meg hangtalanul az avarba a szürke farkas.

Hangosan fújtuk ki a levegőt, de a szívek heves dobogása nem akart szűnni. Néztük Leah-t, aki ekkor felkapva fejét, hangos morgással megfordult, majd ránk sem nézve rohanni kezdett. Sam utána ordított, de a nő már az én falkámba tartozott, így a parancsoló szavak semmit nem hatottak rá. De nem engedhetjük el egyedül, főleg, hogy azt sem tudjuk hol vagyunk. Ezért Sam és én farkassá változtunk, mert csak a két alfa tud kommunikálni egymással. Gyorsan bétám után rohantam és egyből tudtam, hogy miért rohant el. A semmihez sem hasonlítható bűz megütve orromat eszembe juttatta otthonomat, amit nem tudni mikor látok viszont. Vámpír van a közelben, akit el fogunk pusztítani ha kell.

Sam gondolatai ekkor hatoltak a tudatomba, hogy mindenki átváltozott és követnek minket. Pár perc múlva beértek minket, nem sokkal azután, ahogyan én Leah-t. A fák között megbújva figyeltük az elénk táruló látványt, ahol három nő állt egy kisebb területen melyet nem a fák, hanem a sűrű levelek borítottak. Halkan szinte suttogva beszéltek, de minden idegszáluk feszülve kémlelte a tájat, ahogyan a mi füleink, szemeink, de főként a szaglásunk jelezte, hogy közeleg a jéghideg szörnyeteg.

Sammel összenézve tudtuk, hogy segítenünk kell, hiszen három ember fog itt meghalni, ha nem lépünk közbe. Így szétszóródtunk, hogy egyetlen irányba se tudjon majd elmenekülni a vámpír, de senki sem cselekedhet meggondolatlanul, parancsot szegve. Ekkor egyszerre emeltük a tekintetünket északra, majd olyan dolgokba csöppentünk bele, amit eddig csak a könyvekben olvashattunk vagy filmekben láttunk.

Az egyik nő, mégpedig aki középen állt lehunyt szemmel várakozott, majd enyhén meg-megrázva fejét beszélt a többiekhez.

- Nagyon gyors, egyszerűen lehetetlen megállapítani, hogy honnan érkezik. Látni sem látom csak a cikázó vonalakat, melyek egyre gyorsabbak és gyorsabbak.

- Phoebe, próbálj meg koncentrálni, mert így nem fog menni a fagyasztás, hiszen tudnom kell hová irányítsam – mondta lágyan a balján álló nő.

- Piper, hiába, nem megy! Nem látok semmit, így magatokra számíthattok. Annyit tudok csak megmondani, hogy honnan érkezik. – Állt még mindig csukott szemekkel Phoebe, amikor a harmadik is megszólalt.

- Nekem az is elég! Csak mond meg, utána merre folytatja az útját. De Piper csak egyszer próbálkozhatsz, mert én akkor oda teleportálom magam elé, ezzel is megzavarva.

- Rendben! Figyeljetek! Balról fog érkezni és furcsa mód az útját nem jobbra, hanem arra fogja folytatni – mutatott maga elé. Mi tudtuk, hogy valószínűleg egy fára fog ugrani és onnan fog utána támadni. – Piper most! – kiabált Phoebe, majd a lány kicsit előre lökve kezeit nézett a semmibe, majd a harmadik nő, akinek a nevét még nem tudtuk egyik pillanatban még az eddigi helyén állt, a másikban pedig azon fa előtt, melynek egyik ágán a vámpír pihent.

Hallottam mindkét falka gondolatait, amik az azonnali cselekvés körül forogtak, de legfőképpen a falfehér bőrű, vörös hajú nőt figyeltük, aki szempillantás alatt az eredeti helyén volt még mielőtt a vámpír megszólalt volna.

- Nocsak, a híres, legendás Halliwell nővérek! A világ három legerősebb jó boszorkánya. Sokat hallottam már rólatok, főként a képességeitekről. Piper fagyasztó képessége, Phoebe, aki látó és Paige a félvér, a teleportáló és gyógyító képességgel. Így újra együtt a hármak ereje, pedig mekkora öröm volt, mikor a nővéretek Prue meghalt – szűrte a szemfogai között, vad hörgés közepette.




A testvérek arca ekkor mérhetetlen szomorúságot, majd dühöt tükrözött. Szinte én is éreztem a fájdalmukat, pedig nem is ismertem őket. Ezután összekulcsolva kezeiket lehunyták szemüket, majd a következő mondatokat kántálták:

Ereiben csörgedezett vér,
válj most pusztítójává!
Ami régen éltetted,
maró savként bomlasszad szét!

Falkatársaim elhűlve nézték, ahogyan a vámpír a földre zuhan, majd eltorzult arccal feltápászkodik és minden egyes kimondott szónál teste görcsbe rándulva engedelmeskedik a rá ható varázsnak. De sajnos az erő is véges, mert Phoebe a földre rogyva, zihálva kapaszkodott a másik két nő kezébe. Ezt a sötét démon kihasználva, ugrott is volna feléjük, de Leah gyorsasága a földre kényszerítette.

Társam vad morgásától és mindvégig hangosan összecsattanó fogaitól a lányok rémülten hátráltak, majd újra csak suttogtak. Féltem, hogy Leah-vel is csinálnak valamit, így azon nyomban visszaváltoztam és feléjük szaladtam.

- A farkast ne bántsátok! Ő csak segíteni akar! – álltam széttett karokkal eléjük. A következő pillanatban a vörös hajú nő lehelettét a nyakszirtemen éreztem ezért megfordultam, majd vissza a másik kettőhöz, de Phoebe olyan erővel rúgott mellkason, hogy a földön kötöttem ki. Ekkor Leah odaugrott mellém, vad vicsorgás közepett, így a vámpír már a fák között járt. – Sam, menjetek utána! – kiáltottam még mindig a földön könyökölve. – Leah, menj és változz vissza – álltam fel, miközben szemeimet le sem vettem a lányokról, akik hol engem, hol a szürke farkast nézték, majd elkerekedtek a szemeik, amikor Leah emberként lépett ki néhány pillanat múlva a fák rejtekéből.

- Ti vérfarkasok vagytok? Sosem találkoztam még igazi vérfarkassal – mondta a vörös hajú lány és a szemei izgatottságról árulkodtak.

- Mi pedig nem találkoztunk még boszorkányokkal, de nem vérfarkasok, hanem alakváltók vagyunk – mosolyogtam eme tévedésen, mire mind a hárman a gondolataik között kutattak. – Tudjátok a legfőbb különbség, hogy a vérfarkas emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik, de mi teljesen emberien viselkedünk, noha a testünk farkas alakot ölt fel.

- És mi nem ölünk embert – szólalt meg Leah a hátam mögött.

- De mi nem is emberek vagyunk – vágott erre vissza Piper.

- A számunkra azok vagytok, dobog a szívetek, vér van a testetekben és sebezhetőek vagytok, még akkor is ha tudtok varázsolni – jelentette ki olyan hangon falkatársa, mely nem tűrt több ellentmondást, mégsem volt sértő és most ez furcsa volt. Ekkor viszont meghallottam a halk szuszogásokat, melyek egyre közeledtek felénk.

- Sam nyugodtan visszaváltozhattok – fordultam az irányukba, ahonnan szépen lassan mindenki előkerült, és érkezés sorrendjében mutattam őket be.

- Sajnos nem tudtuk elkapni, nagyon gyors és a leggyorsabb tagunk nem volt velünk – sétált mellém ekkor Seth, de a tisztes távolságot megtartotta, ahogyan a többiek is, amit a boszorkák is észrevettek.

- Nyugodjatok meg, nem fogunk titeket bántani – lépett ekkor előre Phoebe. – Leah, neked pedig nagyon köszönjük a segítséget, ahogyan a többiekét is. De nem hiszem, hogy ti el tudnátok bánni vele – ingatta a fejét.

- Hidd el, el tudjuk pusztítani. Mi ezért létezünk, hogy az egyetlen ellenségünktől megvédjük az embereket, és ezek a vámpírok. Biztos vagyok benne, hogy következő alkalommal elkapnánk – mondtam, miközben már a lehetséges stratégiákon gondolkodtam.

- Mi nem kételkedünk, hogy elkapnátok, csakhogy ő nem egy átlagos vámpír. Varázslat miatt ennyire gyors, így csak ez is gyengítheti. De láthattátok ti is, hogy egy bűbáj elvégzéséhez rengeteg energia kell, ami nekünk most igen kevés van. Pihenésre lenne szükségünk, meg egy új varázsigére – mondta Piper, miközben testvére egy pillanatra megmerevedett, becsukta a szemeit, majd mikor kinyitotta Leah-re nézett szánakozó szemekkel. Úgy gondoltam láthatott valamit, de hogy mi lehetett az, talán sosem fogom megtudni.

Számomra furcsa volt ez az egész, hiszen amióta átváltoztam rájöttem, hogy a legendáink igazak és léteznek vámpírok, akik addig számomra misztikus lények voltak. Most meg itt állok három boszorkánnyal szemben, akik bármikor el tudnának velünk bánni. Hiszen a varázslat ellen mit érnek a képességeink.

- Ez az! – szaladt ki a számon a két szó, de a gyomrom ekkor nagyot kordulva jelezte, hogy táplálékra van szüksége.

- Hallom éhes vagy – kuncogott Paige. – Szerintem gyertek el hozzánk, egyetek valami, addig mi is pihenhetünk – fordult a testvérei felé, akik bólintottak egyet. – Viszont csak egy embert tudunk elvinni az autóval.

- Semmi gond. Mi majd párhuzamosan az erdei úttal a fák között követünk titeket a főútig – mondtam, de az elképzelésem itt meg is akadt.

- A főútra érve fogjatok taxikat és gyertek erre a címre – nyújtott át Phoebe egy névjegykártyát. – Egyébként, ugye esztek emberi ételt? – kérdezte, majd a kitörő nevetésünket hallva válaszolt saját magának. – Ezek szerint igen.

- Csak azt eszünk, de abból rengeteget – szólalt meg valahonnét hátulról Embry.

- Rendben, akkor jó pár helyről rendelünk majd ételt, hogy elegendő legyen, habár elnézve titeket, inkább ruháználak benneteket, mint etetnélek – jelentette ki Piper halkan suttogva az orra alatt, mire Leah felkapta a fejét, de nem szólt vissza, hiszen szemei könnybe lábadtak és berohant az erdőbe. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet a baja, így gyorsan megbeszéltük, hogy Seth megy a nővérekkel, mi pedig követjük őket.

Mikor átváltoztam elcsíptem bétám néhány gondolatát, melyeket azon nyomban elrejtett előlem, ahogyan megérezte, hogy átváltoztam. Ezután némán folytattuk tovább az utunkat, követve az autót, majd a főútnál átváltoztunk és taxikba ülve tettük meg a megadott címig az utat. Mikor odaértünk a lányok éppen az asztalt terítették, majd negyed óra múlva meg is érkeztek a kért ételek. Bevallom nem úriember módjára vetettük magunkat az elénk tett ételmennyiségre, mivel számunkra a táplálék nagyon fontos volt és lassan tizennyolc órája nem ettünk. A lányok eközben sürögtek-forogtak főleg Paige, akinek szemeiben még mindig a kíváncsiság lángja lobogott.

- Mond, mit szeretnél megtudni? – kérdeztem tőle az utolsó falat után.

- Nagyon sok mindent. Először is azt mondtátok, hogy az egyetlen ellenségetek a vámpírok. Ezek szerint, ahonnét jöttetek ott is élnek? Másodszor pedig, hogyan kerültetek ti az erdőbe?

- Az első kérdésedre a válaszom az, hogy igen, minden fajta szempontból. A mi létezésünk a vámpírok miatt van, mert ha ők nem lennének az ősi ösztöneink nem éledtek volna fel, hanem mint apáink idejében normál emberként élhetnénk. A második kérdésedre pedig elmondom azt, ami történt velünk eddig, mert sajnos azt mi sem tudjuk, mibe csöppentünk. Vagyis Seth-nek van egy elmélete, ami igaznak is bizonyul, de szerintem soha nem fogjuk megtudni, hogy valójában mi is ez az egész. De szerintem falkánk legfiatalabb tagja jobban el tudja nektek mesélni, mint én – mondtam, majd Leah öccsére néztem, aki már el is kezdte mondani a maga hipotézisét, amit mind a három boszorkány feszültem hallgatott.

- Na várj, most azt akarod mondani, hogy találtatok egy szerkezetet, mellyel úgymond másik valóságba juttok, ahol hat órát töltötök el? – kérdezte összevont szemöldökkel Piper.

- Igen, teljesen jól megfogalmaztad. De miért olyan hihetetlen ez, főleg neked, hiszen te boszorkány vagy, mi alakváltók, az erdőben egy vámpír volt és gondolom jó néhány hasonló lénnyel találkoztatok már – szólalt meg először Sam azóta, hogy megérkeztünk.

- Azért, mert ez a tudományra és a fantazmagóriára épülő dolog, ami bevallom tőlem távol áll, de ha azt nézzük, amit mondtál, akkor bármi igaz lehet – mondta Piper, majd felállva a székről testvérei felé fordult. – Menjünk és írjuk meg a varázsigét, aztán majd kitaláljuk, hogyan intézzük el ezt a vámpírt – indult el az emeletre vezető lépcső felé.

- Én itt maradnék a vendégeinkkel, ha nem gond – mondta Paige, amire nővérei válasza egy bólintás volt, de ekkor Phoebe ismét azzal az arckifejezéssel állt a lépcsőn, melyet az erdőben is láttunk. Aztán elindult felfelé, de félúton visszafordult és Leah elé lépett.

- Beszélhetnék veled? – kérdezte halkan, ami felesleges volt, hiszen mindenki hallotta. Majd mikor kimentek a verandára, én a mosdót keresve utánuk mentek, mert valahol legbelül mardosott a rossz előérzet és igazam is lett.

Kiderült, hogy Phoebe látja a múltat, a jelent és a jövőt is, ahogyan ez megtörtént Leah esetében is. Az erdőben a múltjával szembesült, amikor még Sam nem volt farkas és szerették egymást, majd az előbb a jelenét, amiben szörnyen szenved, gyötri a fájdalom számára fontos dolgok miatt. Elsősorban a férfi miatt, mert egyszerűen képtelen feldolgozni a bevésődés tényét, de főként azt, hogy nem ő lett az alfánk lenyomata, hanem egy másik nő.

Aztán beszélgettek még női farkasunk érzelmeiről, akit nem láttam még ennyire kitárulkozni senkinek, főleg egy idegennek nem. Mi tudtuk hogyan érez, hiszen éreztük néha, de így a falnak dőlve hallgatva az őszinte, igaz érzelmeit, sokkalta szívet facsaróbb volt. A legkülönösebb viszont ez után történt, mert Phoebe-t annyira meghatották a szavak, hogy kézen fogta Leah-t, majd miután bejöttek Paige-t is és felrohantak az emeletre.

A rossz előérzet ekkor még jobban a hatalmába kerített, ezért hangtalanul felmentem utánuk és az ajtó elé érve megtorpantam a kiszűrődő beszélgetés miatt.

- Segítenetek kell! Én láttam mennyire szenved, a fájdalma napról-napra nemhogy erősödik, hanem nő. Tudom, hogy nem szoktunk csak úgy dobálózni a bűbájokkal, de most kivételt tehetnénk. Mondjuk abban sem vagyok biztos, hogy ha elmennek innen, akkor a varázslat meg fog-e maradni – hadarta Phoebe izgatottan.

- Rendben, de ez tényleg egy kivételes eset. Csakis azért, mert ismerlek és addig úgysem hagynál békén, főleg, hogy nemsokára mennek. Úgyhogy csináljuk is, viszont előtte szeretném tudni, hogy biztos vagy-e abban, hogy ezt szeretnéd. Mivel ha megszabadítunk egy szerelemtől az azt jelenti, hogy örökre távozik belőled, mind a lelkedből, mind a szívedből, mind az elmédből. És én azt vallom, hogy a csalódások is, bármennyire fájdalmasak építik a jellemet, ezért nem szeretem használni ezt a varázsigét.

- Én akarom, mert így megszabadulhatok a bennem tomboló kétségbeeséssel, fájdalommal és talán a falka is jobban befogad így – remegett meg Leah hangja. Talán ekkor értettem meg igazán azt, miért nem szeret farkas lenni, miért ennyire elutasító mindenkivel. Ő csak azt csinálja, amit mi vele. Ezen változtatnunk kell, de nem varázslat által, főként, hogy a lányok már bele is kezdtek.

A szerelmed elhervad, majd eltűnik az életemből és a szívemből. Hadd legyek én Sam és távozzak el örökre.
A Hármak Ereje Fel…

- Leah! Ne! – rontottam be az ajtón, majd gyorsan becsukva azt a nőhöz rohantam. – Ne csináld ezt, kérlek! Tudom, hogy mit érzel, hiszen én is voltam ilyen helyzetben. De ahogy akkor én, te sem találtad még meg a lenyomatodat, aki iránt erősebb érzelmeket fogsz táplálni és akkor fogod igazán belátni, hogy a szenvedés igenis részese kellett, hogy legyen az életednek. Megígérem neked, hogy segíteni fogok neked mindenben, amíg túl nem jutsz ezen az egészen.

Ő ekkor megölelt, amit eddig soha nem tett meg. Sok mindent szerettem volna neki mondani, de most jobbnak láttam nem szólni, inkább viszonozni az ölelés. Ekkor Phoebe-nek ismét látomása volt, arcán viszont fájdalom helyett boldogságot láthattunk és mosolyogva sétált felénk.

- Leah, be kell látnom igaza van Jake-nek. Kell, hogy emlékezz a veled történtekre és Samre, mert enélkül nem mosolyoghatnál annyira, ahogyan a látomásomban, egy fiúcskával a kezedben.

- Mi? Egy gyereket láttál? – kerekedtek el a szemei. – Ez azt jelenti, hogy …

- Nem tudom, csak egy kisfiút láttam, akit a kezedben tartasz. Elsőre azt hittem a fiad, mégis valahogy más érzésem volt – mondta a boszorkány, de láttam, hogy ezzel nem tudja megtörni a boldogságot, mely egyre jobban szétáradt bétámban. Tudtam, hogy egyre gondoltunk Phoebe szavai hallatán, hiszen bevésődni egy gyermekbe is lehet.

Ezután lementünk a nappaliba, ahová Paige is lejött, a nővérei pedig a varázsigén dolgoztak. Fél óra múlva lejöttek, arcuk szomorúságról árulkodott, mert egy bizonyos Árnyak Könyvéből megtudták, hogy nem tudják varázslattal legyőzni a vámpírt, ha ez elsőként nem történt meg. A következő percek ezután azzal teltek, hogy megpróbáltunk kieszelni valamit a hideg lény ellen. Majd Leah felugrott és elkezdte hadarni a tervét.

- Figyeljetek, én múltkor nem üldöztem, így lehet én el tudnám kapni. Ha ez nem sikerülne, akkor nem a vámpírt, hanem engem bűvöltök meg, hogy biztosan utolérjem. Aztán a srácok besegítenek és megöljük.

- Ez nem is olyan rossz ötlet. Viszont most gyengíteni sem fogjuk tudni, ezért nem tudom, hogy mekkora az ereje. Így mivel hárman vagyunk, három farkast tudunk gyorsabbá tenni, de megölni nektek kell. Erre mi már nem vagyunk képesek – ült le Phoebe.

- Meglesz! Leah, Jake és én fogunk menni. A többiek pedig utánunk jönnek. De hogy fogjuk az erdőbe csalni? – kérdezte Sam.

- Azt bízd csak ránk. Viszont siessünk, mert nem akarom, hogy több embert megöljön. Az újságok így is a rejtélyes gyilkosságokkal vannak tele. Piper csak három embert tud vinni, ahogyan én is, így Paige-dzsel ketten mennek – kapta fel Phoebe a kocsi kulcsot az asztalról, majd elindultunk kifelé és negyed óra múlva már az erdőben voltunk. A lányok az út alatt telefonon keresztül megalkották a varázsigét, melyben mi is segítettünk azzal, hogy meséltünk a farkasok tulajdonságairól.

Az erdő sötétje bántotta a lányok szemét, de mi tökéletesen láttunk mindent, majd kis idő múlva megéreztük a vámpírt, aki tényleg hihetetlenül gyors volt. Ismét egy fa ágán ülve nézett le ránk, majd egyszer csak leugrott szinte a lányok elé, de Leah gyors reakciójának hála már a boszorkák előtt állt.

- Látom, új segítőkre akadtatok, de ők nem tudnak most megvédeni titeket. Múltkor sem tudtak elkapni és ha jól gondolom azóta sem változott semmi – indult el, de Leah ekkor elrugaszkodott és vad hajszába kezdtek előttünk, majd egymással szemben állva néztek farkasszemet. Ekkor a lányok elkezdték suttogni a varázsigét.

Tizenkét láb, három test, egy gondolat,
farkasként tökéletes az összhang!
Lábba gyorsaságot, karba erőt, szívbe bátorságot,
ezzekkel vértezzük fel most a három alakváltót.

Ahogyan az utolsó szót kimondták, éreztem, hogy a varázs most éri el a testrészeimet, majd a bennük lévő erő kiszakadni próbál. Láttam Sam és Leah gondolatait és éreztem azt, hogy ők is ugyanazon mentek keresztül, amin én. A vámpír ekkor hangos hörgésbe tört ki, mert érezte vesztét. Gyorsan még a bűbájosokra nézett, majd a fák közé vetettem magát. Hármunkból ekkor szabadult fel az erő, amit kaptunk és utána vetettük magunkat. Leah az új erejével ugyanolyan gyorsan, ha nem gyorsabban mozgott, mint az ellenségünk, így a hátára ugorva leterítette a földre. Ahogy utolértük láttuk a harcukat, mert a vámpír nem adta fel harc nélkül.

Ekkor a többiek és a boszorkák hirtelen megjelentek tőlünk balra. Paige ide teleportálta mindannyiukat, majd feszülten nézték a küzdelmet, melyben Leah egy pillanatra alul maradt. De Sam már ugrott is oda, hogy a jó időzítéskor pontosan le tudja tépni a vámpír fejét, ahogyan utána a többi testrészét, amiket már vittünk is a tűzre, melyet a lányok gyújtottak. Mikor hamuvá égtek a maradványok, meg a fák, mindenki visszaváltozott.
Paige ismét használta a képességét, így gyorsan eljutottunk a kocsikhoz. Viszont a lányoknak egyedül kellett hazamenniük, mivel Seth jelezte, hogy lassan nyílik az átjáró és vár ránk egy új valóság.