3. fejezet - Fekete

JAKE SZEMSZÖGE:

Dermedten álltunk a sötétségben, kétségbeesve kapkodva a tekintetünket egymásra és az előttünk tátongó fekete lyukra, amelyből Embry esett ki, fájdalomtól eltorzult arccal. Mind tudtuk, hogy mi ennek az oka, mégis reménnyel a szívünkben bámultuk az egyre szűkülő átjárót, melyből az utolsó pillanatban sosem látott kecsességgel ugrott ki és érkezett meg hangtalanul az avarba a szürke farkas.

Hangosan fújtuk ki a levegőt, de a szívek heves dobogása nem akart szűnni. Néztük Leah-t, aki ekkor felkapva fejét, hangos morgással megfordult, majd ránk sem nézve rohanni kezdett. Sam utána ordított, de a nő már az én falkámba tartozott, így a parancsoló szavak semmit nem hatottak rá. De nem engedhetjük el egyedül, főleg, hogy azt sem tudjuk hol vagyunk. Ezért Sam és én farkassá változtunk, mert csak a két alfa tud kommunikálni egymással. Gyorsan bétám után rohantam és egyből tudtam, hogy miért rohant el. A semmihez sem hasonlítható bűz megütve orromat eszembe juttatta otthonomat, amit nem tudni mikor látok viszont. Vámpír van a közelben, akit el fogunk pusztítani ha kell.

Sam gondolatai ekkor hatoltak a tudatomba, hogy mindenki átváltozott és követnek minket. Pár perc múlva beértek minket, nem sokkal azután, ahogyan én Leah-t. A fák között megbújva figyeltük az elénk táruló látványt, ahol három nő állt egy kisebb területen melyet nem a fák, hanem a sűrű levelek borítottak. Halkan szinte suttogva beszéltek, de minden idegszáluk feszülve kémlelte a tájat, ahogyan a mi füleink, szemeink, de főként a szaglásunk jelezte, hogy közeleg a jéghideg szörnyeteg.

Sammel összenézve tudtuk, hogy segítenünk kell, hiszen három ember fog itt meghalni, ha nem lépünk közbe. Így szétszóródtunk, hogy egyetlen irányba se tudjon majd elmenekülni a vámpír, de senki sem cselekedhet meggondolatlanul, parancsot szegve. Ekkor egyszerre emeltük a tekintetünket északra, majd olyan dolgokba csöppentünk bele, amit eddig csak a könyvekben olvashattunk vagy filmekben láttunk.

Az egyik nő, mégpedig aki középen állt lehunyt szemmel várakozott, majd enyhén meg-megrázva fejét beszélt a többiekhez.

- Nagyon gyors, egyszerűen lehetetlen megállapítani, hogy honnan érkezik. Látni sem látom csak a cikázó vonalakat, melyek egyre gyorsabbak és gyorsabbak.

- Phoebe, próbálj meg koncentrálni, mert így nem fog menni a fagyasztás, hiszen tudnom kell hová irányítsam – mondta lágyan a balján álló nő.

- Piper, hiába, nem megy! Nem látok semmit, így magatokra számíthattok. Annyit tudok csak megmondani, hogy honnan érkezik. – Állt még mindig csukott szemekkel Phoebe, amikor a harmadik is megszólalt.

- Nekem az is elég! Csak mond meg, utána merre folytatja az útját. De Piper csak egyszer próbálkozhatsz, mert én akkor oda teleportálom magam elé, ezzel is megzavarva.

- Rendben! Figyeljetek! Balról fog érkezni és furcsa mód az útját nem jobbra, hanem arra fogja folytatni – mutatott maga elé. Mi tudtuk, hogy valószínűleg egy fára fog ugrani és onnan fog utána támadni. – Piper most! – kiabált Phoebe, majd a lány kicsit előre lökve kezeit nézett a semmibe, majd a harmadik nő, akinek a nevét még nem tudtuk egyik pillanatban még az eddigi helyén állt, a másikban pedig azon fa előtt, melynek egyik ágán a vámpír pihent.

Hallottam mindkét falka gondolatait, amik az azonnali cselekvés körül forogtak, de legfőképpen a falfehér bőrű, vörös hajú nőt figyeltük, aki szempillantás alatt az eredeti helyén volt még mielőtt a vámpír megszólalt volna.

- Nocsak, a híres, legendás Halliwell nővérek! A világ három legerősebb jó boszorkánya. Sokat hallottam már rólatok, főként a képességeitekről. Piper fagyasztó képessége, Phoebe, aki látó és Paige a félvér, a teleportáló és gyógyító képességgel. Így újra együtt a hármak ereje, pedig mekkora öröm volt, mikor a nővéretek Prue meghalt – szűrte a szemfogai között, vad hörgés közepette.




A testvérek arca ekkor mérhetetlen szomorúságot, majd dühöt tükrözött. Szinte én is éreztem a fájdalmukat, pedig nem is ismertem őket. Ezután összekulcsolva kezeiket lehunyták szemüket, majd a következő mondatokat kántálták:

Ereiben csörgedezett vér,
válj most pusztítójává!
Ami régen éltetted,
maró savként bomlasszad szét!

Falkatársaim elhűlve nézték, ahogyan a vámpír a földre zuhan, majd eltorzult arccal feltápászkodik és minden egyes kimondott szónál teste görcsbe rándulva engedelmeskedik a rá ható varázsnak. De sajnos az erő is véges, mert Phoebe a földre rogyva, zihálva kapaszkodott a másik két nő kezébe. Ezt a sötét démon kihasználva, ugrott is volna feléjük, de Leah gyorsasága a földre kényszerítette.

Társam vad morgásától és mindvégig hangosan összecsattanó fogaitól a lányok rémülten hátráltak, majd újra csak suttogtak. Féltem, hogy Leah-vel is csinálnak valamit, így azon nyomban visszaváltoztam és feléjük szaladtam.

- A farkast ne bántsátok! Ő csak segíteni akar! – álltam széttett karokkal eléjük. A következő pillanatban a vörös hajú nő lehelettét a nyakszirtemen éreztem ezért megfordultam, majd vissza a másik kettőhöz, de Phoebe olyan erővel rúgott mellkason, hogy a földön kötöttem ki. Ekkor Leah odaugrott mellém, vad vicsorgás közepett, így a vámpír már a fák között járt. – Sam, menjetek utána! – kiáltottam még mindig a földön könyökölve. – Leah, menj és változz vissza – álltam fel, miközben szemeimet le sem vettem a lányokról, akik hol engem, hol a szürke farkast nézték, majd elkerekedtek a szemeik, amikor Leah emberként lépett ki néhány pillanat múlva a fák rejtekéből.

- Ti vérfarkasok vagytok? Sosem találkoztam még igazi vérfarkassal – mondta a vörös hajú lány és a szemei izgatottságról árulkodtak.

- Mi pedig nem találkoztunk még boszorkányokkal, de nem vérfarkasok, hanem alakváltók vagyunk – mosolyogtam eme tévedésen, mire mind a hárman a gondolataik között kutattak. – Tudjátok a legfőbb különbség, hogy a vérfarkas emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik, de mi teljesen emberien viselkedünk, noha a testünk farkas alakot ölt fel.

- És mi nem ölünk embert – szólalt meg Leah a hátam mögött.

- De mi nem is emberek vagyunk – vágott erre vissza Piper.

- A számunkra azok vagytok, dobog a szívetek, vér van a testetekben és sebezhetőek vagytok, még akkor is ha tudtok varázsolni – jelentette ki olyan hangon falkatársa, mely nem tűrt több ellentmondást, mégsem volt sértő és most ez furcsa volt. Ekkor viszont meghallottam a halk szuszogásokat, melyek egyre közeledtek felénk.

- Sam nyugodtan visszaváltozhattok – fordultam az irányukba, ahonnan szépen lassan mindenki előkerült, és érkezés sorrendjében mutattam őket be.

- Sajnos nem tudtuk elkapni, nagyon gyors és a leggyorsabb tagunk nem volt velünk – sétált mellém ekkor Seth, de a tisztes távolságot megtartotta, ahogyan a többiek is, amit a boszorkák is észrevettek.

- Nyugodjatok meg, nem fogunk titeket bántani – lépett ekkor előre Phoebe. – Leah, neked pedig nagyon köszönjük a segítséget, ahogyan a többiekét is. De nem hiszem, hogy ti el tudnátok bánni vele – ingatta a fejét.

- Hidd el, el tudjuk pusztítani. Mi ezért létezünk, hogy az egyetlen ellenségünktől megvédjük az embereket, és ezek a vámpírok. Biztos vagyok benne, hogy következő alkalommal elkapnánk – mondtam, miközben már a lehetséges stratégiákon gondolkodtam.

- Mi nem kételkedünk, hogy elkapnátok, csakhogy ő nem egy átlagos vámpír. Varázslat miatt ennyire gyors, így csak ez is gyengítheti. De láthattátok ti is, hogy egy bűbáj elvégzéséhez rengeteg energia kell, ami nekünk most igen kevés van. Pihenésre lenne szükségünk, meg egy új varázsigére – mondta Piper, miközben testvére egy pillanatra megmerevedett, becsukta a szemeit, majd mikor kinyitotta Leah-re nézett szánakozó szemekkel. Úgy gondoltam láthatott valamit, de hogy mi lehetett az, talán sosem fogom megtudni.

Számomra furcsa volt ez az egész, hiszen amióta átváltoztam rájöttem, hogy a legendáink igazak és léteznek vámpírok, akik addig számomra misztikus lények voltak. Most meg itt állok három boszorkánnyal szemben, akik bármikor el tudnának velünk bánni. Hiszen a varázslat ellen mit érnek a képességeink.

- Ez az! – szaladt ki a számon a két szó, de a gyomrom ekkor nagyot kordulva jelezte, hogy táplálékra van szüksége.

- Hallom éhes vagy – kuncogott Paige. – Szerintem gyertek el hozzánk, egyetek valami, addig mi is pihenhetünk – fordult a testvérei felé, akik bólintottak egyet. – Viszont csak egy embert tudunk elvinni az autóval.

- Semmi gond. Mi majd párhuzamosan az erdei úttal a fák között követünk titeket a főútig – mondtam, de az elképzelésem itt meg is akadt.

- A főútra érve fogjatok taxikat és gyertek erre a címre – nyújtott át Phoebe egy névjegykártyát. – Egyébként, ugye esztek emberi ételt? – kérdezte, majd a kitörő nevetésünket hallva válaszolt saját magának. – Ezek szerint igen.

- Csak azt eszünk, de abból rengeteget – szólalt meg valahonnét hátulról Embry.

- Rendben, akkor jó pár helyről rendelünk majd ételt, hogy elegendő legyen, habár elnézve titeket, inkább ruháználak benneteket, mint etetnélek – jelentette ki Piper halkan suttogva az orra alatt, mire Leah felkapta a fejét, de nem szólt vissza, hiszen szemei könnybe lábadtak és berohant az erdőbe. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet a baja, így gyorsan megbeszéltük, hogy Seth megy a nővérekkel, mi pedig követjük őket.

Mikor átváltoztam elcsíptem bétám néhány gondolatát, melyeket azon nyomban elrejtett előlem, ahogyan megérezte, hogy átváltoztam. Ezután némán folytattuk tovább az utunkat, követve az autót, majd a főútnál átváltoztunk és taxikba ülve tettük meg a megadott címig az utat. Mikor odaértünk a lányok éppen az asztalt terítették, majd negyed óra múlva meg is érkeztek a kért ételek. Bevallom nem úriember módjára vetettük magunkat az elénk tett ételmennyiségre, mivel számunkra a táplálék nagyon fontos volt és lassan tizennyolc órája nem ettünk. A lányok eközben sürögtek-forogtak főleg Paige, akinek szemeiben még mindig a kíváncsiság lángja lobogott.

- Mond, mit szeretnél megtudni? – kérdeztem tőle az utolsó falat után.

- Nagyon sok mindent. Először is azt mondtátok, hogy az egyetlen ellenségetek a vámpírok. Ezek szerint, ahonnét jöttetek ott is élnek? Másodszor pedig, hogyan kerültetek ti az erdőbe?

- Az első kérdésedre a válaszom az, hogy igen, minden fajta szempontból. A mi létezésünk a vámpírok miatt van, mert ha ők nem lennének az ősi ösztöneink nem éledtek volna fel, hanem mint apáink idejében normál emberként élhetnénk. A második kérdésedre pedig elmondom azt, ami történt velünk eddig, mert sajnos azt mi sem tudjuk, mibe csöppentünk. Vagyis Seth-nek van egy elmélete, ami igaznak is bizonyul, de szerintem soha nem fogjuk megtudni, hogy valójában mi is ez az egész. De szerintem falkánk legfiatalabb tagja jobban el tudja nektek mesélni, mint én – mondtam, majd Leah öccsére néztem, aki már el is kezdte mondani a maga hipotézisét, amit mind a három boszorkány feszültem hallgatott.

- Na várj, most azt akarod mondani, hogy találtatok egy szerkezetet, mellyel úgymond másik valóságba juttok, ahol hat órát töltötök el? – kérdezte összevont szemöldökkel Piper.

- Igen, teljesen jól megfogalmaztad. De miért olyan hihetetlen ez, főleg neked, hiszen te boszorkány vagy, mi alakváltók, az erdőben egy vámpír volt és gondolom jó néhány hasonló lénnyel találkoztatok már – szólalt meg először Sam azóta, hogy megérkeztünk.

- Azért, mert ez a tudományra és a fantazmagóriára épülő dolog, ami bevallom tőlem távol áll, de ha azt nézzük, amit mondtál, akkor bármi igaz lehet – mondta Piper, majd felállva a székről testvérei felé fordult. – Menjünk és írjuk meg a varázsigét, aztán majd kitaláljuk, hogyan intézzük el ezt a vámpírt – indult el az emeletre vezető lépcső felé.

- Én itt maradnék a vendégeinkkel, ha nem gond – mondta Paige, amire nővérei válasza egy bólintás volt, de ekkor Phoebe ismét azzal az arckifejezéssel állt a lépcsőn, melyet az erdőben is láttunk. Aztán elindult felfelé, de félúton visszafordult és Leah elé lépett.

- Beszélhetnék veled? – kérdezte halkan, ami felesleges volt, hiszen mindenki hallotta. Majd mikor kimentek a verandára, én a mosdót keresve utánuk mentek, mert valahol legbelül mardosott a rossz előérzet és igazam is lett.

Kiderült, hogy Phoebe látja a múltat, a jelent és a jövőt is, ahogyan ez megtörtént Leah esetében is. Az erdőben a múltjával szembesült, amikor még Sam nem volt farkas és szerették egymást, majd az előbb a jelenét, amiben szörnyen szenved, gyötri a fájdalom számára fontos dolgok miatt. Elsősorban a férfi miatt, mert egyszerűen képtelen feldolgozni a bevésődés tényét, de főként azt, hogy nem ő lett az alfánk lenyomata, hanem egy másik nő.

Aztán beszélgettek még női farkasunk érzelmeiről, akit nem láttam még ennyire kitárulkozni senkinek, főleg egy idegennek nem. Mi tudtuk hogyan érez, hiszen éreztük néha, de így a falnak dőlve hallgatva az őszinte, igaz érzelmeit, sokkalta szívet facsaróbb volt. A legkülönösebb viszont ez után történt, mert Phoebe-t annyira meghatották a szavak, hogy kézen fogta Leah-t, majd miután bejöttek Paige-t is és felrohantak az emeletre.

A rossz előérzet ekkor még jobban a hatalmába kerített, ezért hangtalanul felmentem utánuk és az ajtó elé érve megtorpantam a kiszűrődő beszélgetés miatt.

- Segítenetek kell! Én láttam mennyire szenved, a fájdalma napról-napra nemhogy erősödik, hanem nő. Tudom, hogy nem szoktunk csak úgy dobálózni a bűbájokkal, de most kivételt tehetnénk. Mondjuk abban sem vagyok biztos, hogy ha elmennek innen, akkor a varázslat meg fog-e maradni – hadarta Phoebe izgatottan.

- Rendben, de ez tényleg egy kivételes eset. Csakis azért, mert ismerlek és addig úgysem hagynál békén, főleg, hogy nemsokára mennek. Úgyhogy csináljuk is, viszont előtte szeretném tudni, hogy biztos vagy-e abban, hogy ezt szeretnéd. Mivel ha megszabadítunk egy szerelemtől az azt jelenti, hogy örökre távozik belőled, mind a lelkedből, mind a szívedből, mind az elmédből. És én azt vallom, hogy a csalódások is, bármennyire fájdalmasak építik a jellemet, ezért nem szeretem használni ezt a varázsigét.

- Én akarom, mert így megszabadulhatok a bennem tomboló kétségbeeséssel, fájdalommal és talán a falka is jobban befogad így – remegett meg Leah hangja. Talán ekkor értettem meg igazán azt, miért nem szeret farkas lenni, miért ennyire elutasító mindenkivel. Ő csak azt csinálja, amit mi vele. Ezen változtatnunk kell, de nem varázslat által, főként, hogy a lányok már bele is kezdtek.

A szerelmed elhervad, majd eltűnik az életemből és a szívemből. Hadd legyek én Sam és távozzak el örökre.
A Hármak Ereje Fel…

- Leah! Ne! – rontottam be az ajtón, majd gyorsan becsukva azt a nőhöz rohantam. – Ne csináld ezt, kérlek! Tudom, hogy mit érzel, hiszen én is voltam ilyen helyzetben. De ahogy akkor én, te sem találtad még meg a lenyomatodat, aki iránt erősebb érzelmeket fogsz táplálni és akkor fogod igazán belátni, hogy a szenvedés igenis részese kellett, hogy legyen az életednek. Megígérem neked, hogy segíteni fogok neked mindenben, amíg túl nem jutsz ezen az egészen.

Ő ekkor megölelt, amit eddig soha nem tett meg. Sok mindent szerettem volna neki mondani, de most jobbnak láttam nem szólni, inkább viszonozni az ölelés. Ekkor Phoebe-nek ismét látomása volt, arcán viszont fájdalom helyett boldogságot láthattunk és mosolyogva sétált felénk.

- Leah, be kell látnom igaza van Jake-nek. Kell, hogy emlékezz a veled történtekre és Samre, mert enélkül nem mosolyoghatnál annyira, ahogyan a látomásomban, egy fiúcskával a kezedben.

- Mi? Egy gyereket láttál? – kerekedtek el a szemei. – Ez azt jelenti, hogy …

- Nem tudom, csak egy kisfiút láttam, akit a kezedben tartasz. Elsőre azt hittem a fiad, mégis valahogy más érzésem volt – mondta a boszorkány, de láttam, hogy ezzel nem tudja megtörni a boldogságot, mely egyre jobban szétáradt bétámban. Tudtam, hogy egyre gondoltunk Phoebe szavai hallatán, hiszen bevésődni egy gyermekbe is lehet.

Ezután lementünk a nappaliba, ahová Paige is lejött, a nővérei pedig a varázsigén dolgoztak. Fél óra múlva lejöttek, arcuk szomorúságról árulkodott, mert egy bizonyos Árnyak Könyvéből megtudták, hogy nem tudják varázslattal legyőzni a vámpírt, ha ez elsőként nem történt meg. A következő percek ezután azzal teltek, hogy megpróbáltunk kieszelni valamit a hideg lény ellen. Majd Leah felugrott és elkezdte hadarni a tervét.

- Figyeljetek, én múltkor nem üldöztem, így lehet én el tudnám kapni. Ha ez nem sikerülne, akkor nem a vámpírt, hanem engem bűvöltök meg, hogy biztosan utolérjem. Aztán a srácok besegítenek és megöljük.

- Ez nem is olyan rossz ötlet. Viszont most gyengíteni sem fogjuk tudni, ezért nem tudom, hogy mekkora az ereje. Így mivel hárman vagyunk, három farkast tudunk gyorsabbá tenni, de megölni nektek kell. Erre mi már nem vagyunk képesek – ült le Phoebe.

- Meglesz! Leah, Jake és én fogunk menni. A többiek pedig utánunk jönnek. De hogy fogjuk az erdőbe csalni? – kérdezte Sam.

- Azt bízd csak ránk. Viszont siessünk, mert nem akarom, hogy több embert megöljön. Az újságok így is a rejtélyes gyilkosságokkal vannak tele. Piper csak három embert tud vinni, ahogyan én is, így Paige-dzsel ketten mennek – kapta fel Phoebe a kocsi kulcsot az asztalról, majd elindultunk kifelé és negyed óra múlva már az erdőben voltunk. A lányok az út alatt telefonon keresztül megalkották a varázsigét, melyben mi is segítettünk azzal, hogy meséltünk a farkasok tulajdonságairól.

Az erdő sötétje bántotta a lányok szemét, de mi tökéletesen láttunk mindent, majd kis idő múlva megéreztük a vámpírt, aki tényleg hihetetlenül gyors volt. Ismét egy fa ágán ülve nézett le ránk, majd egyszer csak leugrott szinte a lányok elé, de Leah gyors reakciójának hála már a boszorkák előtt állt.

- Látom, új segítőkre akadtatok, de ők nem tudnak most megvédeni titeket. Múltkor sem tudtak elkapni és ha jól gondolom azóta sem változott semmi – indult el, de Leah ekkor elrugaszkodott és vad hajszába kezdtek előttünk, majd egymással szemben állva néztek farkasszemet. Ekkor a lányok elkezdték suttogni a varázsigét.

Tizenkét láb, három test, egy gondolat,
farkasként tökéletes az összhang!
Lábba gyorsaságot, karba erőt, szívbe bátorságot,
ezzekkel vértezzük fel most a három alakváltót.

Ahogyan az utolsó szót kimondták, éreztem, hogy a varázs most éri el a testrészeimet, majd a bennük lévő erő kiszakadni próbál. Láttam Sam és Leah gondolatait és éreztem azt, hogy ők is ugyanazon mentek keresztül, amin én. A vámpír ekkor hangos hörgésbe tört ki, mert érezte vesztét. Gyorsan még a bűbájosokra nézett, majd a fák közé vetettem magát. Hármunkból ekkor szabadult fel az erő, amit kaptunk és utána vetettük magunkat. Leah az új erejével ugyanolyan gyorsan, ha nem gyorsabban mozgott, mint az ellenségünk, így a hátára ugorva leterítette a földre. Ahogy utolértük láttuk a harcukat, mert a vámpír nem adta fel harc nélkül.

Ekkor a többiek és a boszorkák hirtelen megjelentek tőlünk balra. Paige ide teleportálta mindannyiukat, majd feszülten nézték a küzdelmet, melyben Leah egy pillanatra alul maradt. De Sam már ugrott is oda, hogy a jó időzítéskor pontosan le tudja tépni a vámpír fejét, ahogyan utána a többi testrészét, amiket már vittünk is a tűzre, melyet a lányok gyújtottak. Mikor hamuvá égtek a maradványok, meg a fák, mindenki visszaváltozott.
Paige ismét használta a képességét, így gyorsan eljutottunk a kocsikhoz. Viszont a lányoknak egyedül kellett hazamenniük, mivel Seth jelezte, hogy lassan nyílik az átjáró és vár ránk egy új valóság.

2. fejezet - Piros

EMBRY SZEMSZÖGE:

Fogalmunk sem volt, hogy hová érkeztünk, csak annyi volt biztos, hogy nagyon meleg van és érezzük a tenger sós illatát. Ahogy végignéztem a többieken, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Mindenkin feszülős, piros úszónadrág volt, kezünkben szintén piros mentőbójákkal.

- Seth! Milyen gombot nyomtál meg? – fordultam felé.

- BH – mondta, miközben erősen gondolkodott és kikerekedett szemekkel bámult a hátam mögé.

- Sziasztok – köszönt ránk egy gyönyörű nő. – Kekoa Tanaka vagyok. Üdvözöllek titeket Hawaii-n. Remélem, jól fogjátok magatokat érezni nálunk. Igaz, a mi módszereink mások, mint nálatok Kaliforniában, de a lényeg ugyanaz: Ha bajban van valaki, akkor mi segítünk – kacsintott ránk. – De nekem azt mondták, hogy heten jöttök, nem pedig hatan – nézett végig mindenkin.








- Hol van Leah? – fordult körbe Seth.

- Biztos itt van valahol – néztem szét én is.

- Jobb lenne, ha megkeresnétek, mert tíz perc múlva a harmincötös toronynál kell lennetek – mutatott a pár száz méterre lévő kis faházra, de ekkor a kezében lévő walkie talkie-ból recsegő hang szólalt meg.

- Kekoa, itt Sean. Megtaláltad már a kaliforniai vízi mentőket? – kérdezte a férfi.

- Atyám, ez a Baywatch Hawaii sorozat – ámuldozott olyan halkan Seth, hogy csak mi hallhattuk.

- Szia Sean! Igen meg, habár az egyikük most nincs itt – válaszolta a készülékbe.

- Ezt tudom, mert itt van velem. Most mentett ki egy férfit. Vérprofi a hölgy. A harminchármasnál vagyunk. Gyertek ide.

- Azonnal indulunk. Köszi, hogy szóltál – mondta, majd felénk fordult. – A társatok a főnökömmel van, és mint hallhattátok, meg volt az első mentése itt Hawaii-n.

- Ennek örülök – fújta ki a levegőt Seth. – Akkor induljunk is.

- Persze, gyertek. És mondjátok, hogy van Mitch? – kérdezte Kekoa, miközben sétáltunk, mi pedig egymásra nézve próbáltunk segítséget kérni a másiktól.

- Milyen Mitch? – kérdeztem tőle végül.

- Hát Mitch Buchannon – nézett rám összehúzott szemöldökkel.

- Oh, ő nagyon jól van. Aktív tagja még mindig a csapatnak – hadartam.

- Tényleg? Én úgy tudtam, hogy pár éve nyugdíjba ment – fordult felém hirtelen.

- Ez… ez így is van, de tudod, hogy ezt nem lehet csak úgy abbahagyni. Sokszor lejön a partra és rengeteg tanáccsal lát el minket – eresztettem meg egy mosolyt, miközben olyan szinten vetítettem, mintha egy forgatókönyvből olvasnám.

- Hát igen, ő már csak ilyen – mosolygott ő is. – Amikor minket oktatott, akkor sem volt már fiatal, de mindent, amit tudott, átadott nekünk. Majd mondjátok meg neki, hogy üdvözlöm.

- Feltétlenül át fogjuk adni – értem be őt két lépéssel, mire megfordult, és hátrafelé kezdett sétálni. – Meg is érkeztünk. Én most bemegyek, mert szerintem a társatok is bent van – szaladt fel a lépcsőn, mi meg türelmetlenül vártuk, hogy Leah megjelenjen.

Közben láttam, hogy mindenki belemerült a környezet tanulmányozásába. A parton rengetegen voltak és a vízben sem kevesebben. Ember, ember hátán, és most örültem csak annak, hogy farkas vagyok, mert messzebb és jobban látok, mint egy átlagos ember, és a hallásom is kifinomultabb. Pont ezért fordultam vissza a torony felé, de a látvány, ami fogadott, három másodperc alatt padlóra küldött. Leah-n egy piros egyrészes fürdőruha volt, ami így vizesen eszméletlenül hozzátapadt a testéhez. A haja is - amely hátra volt simítva – csuromvíz volt. Sosem láttam őt még így!

- Te jó ég! – Ennyit bírtam csak mondani, ahogy néztem őt, de a többiek még ennyit sem, mert a levegő is a tüdejükben rekedt.

- Embry, jó lenne, ha becsuknád a szád, mert ha nem, én teszem meg, de az fájni fog – mordult rám, miközben a lépcsőn sétált lefelé. – És öcsi, ezért a választásodért duplán kinyírlak – indult el Seth felé. – Nézz rám, fürdőruhában vagyok, amiből kint van mindenem. Szörnyem nézek ki – ragadta meg a karját.

- Leah, gyakrabban hordhatnál ilyet – nézett végig rajta Paul. – Én elbírnám viselni ezt a szörnyű látványt.

- Ide figyelj, tegyél lakatot a fantáziádra, mert ha visszalátom őket, mikor egyszer átváltozunk, úgy szétszedlek, mint Foxy a lábtörlőt – remegtek meg a kezei.

- Leah, higgadj le! – fogta meg a vállát Sam.

- Vedd le rólam a kezed! – húzódott el az alfánktól, ám ekkor Kekoa és egy férfi rohant ki a toronyból.

- Sziasztok. Sean Monroe vagyok. Ne haragudjatok, hogy nem fogok veletek kezet, és egyéb dolgok, de azonnal indulnunk kell, úgyhogy gyertek – rohant a víz felé.

- Mi történt? – lépett elé Sam.

- Két halászhajó összeütközött, sőt az egyik már ki is gyulladt. Mind a kettő fedélzetén tizenöt-tizenöt ember volt. Ennél többet nem tudunk – hadarta el Sean. – Hatan a Barraccudával megyünk, négyen pedig a két jet-skivel. Gyorsan döntsétek el, ki lesz az a négy, mert sürget az idő.

- Jake, te velem jössz – kapta el a karját Leah. – Miénk az egyik jet-ski, de én vezetek.

- Paul meg én megyünk a másikkal – jelentette ki Sam. - A többiek meg veletek mennek. Aztán észnél legyen mindenki.

- Rendben, gyertek utánunk. A parti őrség is elindult már, és lesznek velük mentősök is. Mindenkit a hajókra kell vinnünk, elsősorban a súlyos sérülteket - mondta Sean, miközben beugrott a hajóba.

Amilyen gyorsan a balesethez értünk, olyan gyorsan szörnyedtünk el a látottakon: az egyik hajó kigyulladt, a másik meg süllyedt. Az emberek segítségért kiabáltak, voltak, akik tartották magukat, mások pedig éppen elmerültek a vízben. Láttam Kekoát és Seant beugrani a vízbe, ahogyan közülünk is ezt tették néhányan, azonban nekünk előnyt jelentett a szaglásunk, így azokat mentettük elsőnek, akik nagyon véreztek. Mielőtt Sean kiugrott volna a hajóból, mondta, hogy a mentőbóját ne akasszuk a nyakunkba, mert bármibe beleakadhat most, mégis megtörtént, még így is, hogy a kezemben volt. Hála az égnek, Seth a közelben volt, és elszakította a kötelét. Ezután egy férfi felé úsztam, de Sam bukkant fel mellettem.

- Mi Paullal messzebb úszunk, mert a harminc emberből talán ha tizenöten vannak meg. Ti is kutassatok még – utasított, majd szélsebesen Paul felé úszott.

Én meg éppen a víz alá merültem volna, mikor egy vékony hang ütötte meg a fülemet, mely segítségért kiabált. Körbenéztem, de nem láttam senkit, majd ismét hallottam a segélykiáltást, ami a süllyedő hajóból jött. Bevallom, bepánikoltam, mert senki nem volt a közelemben, ám ekkor Leah bukkant fel pár méterre tőlem.

- Leah! Gyere ide gyorsan! – kiabáltam és kalimpáltam neki egyszerre.

- Mi a baj? – úszott hozzám eszeveszett sebességgel.

- A hajóban van még valaki, és félek attól, hogy egy gyerek – remegett meg a testem.

- Embry, nyugodj meg! Bemegyünk és körbenézünk, de nagyon óvatosnak kell lennünk! – Közelebb úsztunk a hajóhoz, és ekkor ismét hallottam a hangot, ahogyan Leah is. – Ez tényleg egy gyerek. De mi a fenét keres egy halászhajón?

- Nem mindegy ez most? Keressük meg! – mentem egyre beljebb.

- Ne arra Embry! Innen érzem a vére illatát – húzott balra Leah. – Itt van! - szólt egyszer csak, amikor megláttunk egy hat év körüli kislányt.

- Szia Kicsi! Mondd, fáj valamid? Nyugodj meg, kiviszünk innen – úsztam az egyik oldalához.

- A lábam, és nagyon fázom – didergett a kislány.

- Embry, toljuk el ezt a szekrényt, de előbb lemegyek, és megnézem, mennyire sérült a lába – mondta Leah, majd eltűnt a vízben. Mikor feljött, az arca elárulta, hogy valami baj van, így félrehívtam, és ő már mondta is. – A jobb térde alatt szinte teljesen le van válva a lába. A szekrény éle még a csontot is átszelte. Gyorsan ki kell vinnünk innen.

- Akkor essünk neki. Én tolom, te meg kiszeded valahogy – indultunk vissza a gyerekhez. Ezután nekiveselkedtem a vas monstrumnak, de nem ment arrébb egy centit sem. Aztán Leah-vel együtt próbáltuk meg, de együtt sem sikerült megmozdítanunk. – Leah, én át…

- Nem! Elment az eszed? – ordított rám.

- Igen, el. Meg akarom menteni. Te foglald le, én addig megoldom – jelentettem ki, és már a víz alatt is voltam. Levettem a nadrágomat, és éreztem, ahogy farkassá változom. Én is megvizsgáltam a lábát, ami kegyetlenül nézett ki, de legalább a hideg víz valamelyest jegelte a szétroncsolt területet. Ahogy lent voltam, hallottam Leah-t, ahogy soha nem hallott hangon beszél a kislányhoz.

- És mond csak, hány éves vagy? – kérdezte tőle.

- Hat, és Trish-nek hívnak. Az apukám hol van? – vált szomorúvá a hangja.

- Kint van az egyik hajón, de most nézz csak rám azokkal a nagy kék szemeiddel, de egyedül csak rám! Sőt, fogd meg a kezemet, nyugodtan meg is szoríthatod, ha fájdalmat érzel – mondta Leah. – Mesélj, miért voltál te ma az apukáddal itt a hajón?

- Mert apa a kapitány, és sajnos nem tud rám senki sem vigyázni olyankor, amikor dolgozik. Az anyukám meghalt, így elég sokat vagyok a hajón.

- Értem, na de mindjárt együtt lesztek az édesapáddal – nyugtatta Leah Trish-t, miközben láttam, ahogy megremeg a lába.

Ekkor felmentem a felszínre, hogy levegőt vegyek, majd ismét a víz alá, ahol nagyon nagy erőfeszítések árán hátrébb toltam a szekrényt annyira, hogy Leah kihúzza onnan a beszorult lányt. Mikor ez megtörtént, gyorsan visszaváltoztam, és úsztam kifelé.

A felszínen már vártak minket a többiek. Kisegítették Trish-át, és amikor kiderült, hogy mindenkit kimentettünk, és a halottakat is megtalálták, nagy kő esett le a szívünkről.

Ezután beszálltam a hajóba, és ahogy jöttünk, úgy mentünk is vissza a partra, ahol leültünk mind a homokba, és a tengert bámultuk, ami az előző óráink mumusa volt. Szerettem volna mondani valamit a többieknek, de ahogy rájuk néztem, az arcukon különböző érzelmek suhantak át, de a megnyugvás mindenkién ott volt. Még Leah-én is, aki tudtam, hogy a kislányra gondol.

- Leah, nagyon köszönöm a segítséget, ha nem segítesz, akkor egyedül nem tudtam volna kimenteni – húzódtam hozzá közelebb.

- Megoldottad volna, hidd el. Nem messze volt tőlünk Quil meg Jared, úgyhogy ők is segíthettek volna.

- Az lehet, de te segítettél, és még egyszer köszönöm.

- Embry, mi a franc van veled? Rád nem jellemző ez a fajta érzelgősség! Talán sok vizet nyeltél? – ugrott fel hirtelen az egyetlen női farkasunk, majd elindult a sziklák felé.

- Leah, várj! – szaladtam utána. – Igazad van, nem ilyen vagyok, de valljuk be, te sem. Viszont ahogyan a kislánnyal beszéltél, egy teljesen új arcodat ismertem meg – sétáltam mellette.

- Új arcot? Te képzelődsz! Ugyanolyan voltam, mint máskor – húzta el a száját.

- Ez nem igaz! Kedves voltál és nagyon hasonlítottál Emilyre – csúszott ki a számon, de azt hiszem, ez egy rossz húzás volt.

- Ne hasonlíts hozzá! Én sosem leszek és nem is vagyok olyan, mint ő! Ha így lenne, akkor Sam velem lenne és nem vele! – morgott, mire az egész testét átjárta a remegés.

- Leah, kérlek, nyugodj meg. Most inkább magadra hagylak, de ne menj messze, mert szerintem nincs sok időnk. Egyvalamit mindenképpen szeretnék még elmondani. Remek anya lenne belőled – néztem rá, ahogyan ő is ugyanezt tette, majd láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemében, és elrohan.

Én meg visszamentem a többiekhez, és jó fél órát ültünk némán, amikor Kekoa és Sean jöttek oda hozzánk, hogy megköszönjék a segítségünket. Elmondták, hogy Trish lábát az orvosok helyre fogják tudni hozni, de most még mindig a műtőben van. Elmesélték, hogy teljesen ledöbbentek, amiért Sam és Paul a halottakat is megkeresték, aztán Leah és én kerültünk a terítékre, hogy hogyan észleltük a kislány kiabálását. Seth elmondta, hogy nekem szuper a hallásom, és közel is voltam a hajóhoz, ők meg teljesen elhitték. Beszélgettünk még velük jó pár percet, de Seth sürgetően mutogatott a szerkezetre, ami a bal kezében pihent. És lehet, hogy a sors fintora volt, vagy csak mázli, de Seant elhívták rádión valami megbeszélésre, ahová a munkatársa is vele tartott.

- Srácok, idő van – halkította le a hangját Seth.

- Oké, de el kellene mennünk innen, itt több ezren vannak – hadartam halkan. – És Leah is még a sziklán van. Szólni kell neki.

- Majd én elmegyek érte – ajánlkozott Jake.

- Mi meg addig bemegyünk a toronyba, most az úgyis üres – mondta Sam.

Már mindenki bent volt, még Jake is, akit Leah követett, és a lépcső utolsó fokain járt, mikor hátra kapta a fejét. Egy fiatal srác kiáltozott segítségért, és csak mi voltunk a közelben. Mindenki teljesen leblokkolt, ám Leah addigra már a víz felé rohant.

- Leah! Ne! – ordított utána Sam.

- Nem fog visszaérni – idegeskedett az öccse.

- Vissza fog érni, ő a leggyorsabb közülünk, és tudom, hogy sikerülni fog neki! – lépett előre egy lépést Jake, miközben én a számokat néztem a kijelzőn. – Már jön is visszafelé! Mennyi van még hátra? – remegett meg Jake hangja.

- Nyolc másodperc – mondtam feszülten.

- Leah! Siess! – ordítottunk felé.

- Három másodperc. Leah, gyerünk! – kiabálta neki Seth. – Kettő, egy... – aztán elcsuklott a hangja.Mindenki Leah-t nézte, aki szélsebesen rohant felénk, de akkorra már mind az átjáróban voltunk. Én kerültem bele legutoljára, de hiába nyújtottam a kezem a falkatársam felé, nem értem el.

1. fejezet - Fehér

SETH SZEMSZÖGE:

- Hé, ébredj már! – vágott hozzám Leah egy párnát. – Mennünk kell a gyűlésre, és tudod, hogy Sam gyűlöli, ha valamelyikünk késik! – morgott folyamatosan.

- Nem fogunk elkésni, nyugodj már meg – ültem fel az ágyban. – De inkább indulj el, mert még a végén felforr az agyad – néztem végig rajta, ahogy dobolt a lábaival.

- Tudod, mit? Megyek is! Vár meg téged a hóhér! De ne hidd, hogy kimentelek a többiek előtt, ha visszaalszol – rohant ki a szobából.

- Ebben biztos voltam. Viszont meg fognak érteni, mert harmadik napja folyamatosan talpon vagyok – kiabáltam utána, mert tudtam, hogy úgyis hallja.

Ezután irtó fáradtan becsoszogtam a fürdőbe, és szép komótosan lezuhanyoztam. Miután felöltöztem, az órára néztem, és rájöttem, hogy tényleg igaza volt a nővéremnek azzal kapcsolatban, hogy fel kell kelnem. Na de nem hiába vagyok farkas! Kiugrottam az ablakon, átváltoztam, és már rohantam is a tisztásra.

Furcsa volt, hogy egyikőjük gondolatát sem hallom, viszont így szabadjára engedhettem az elmém. Nem kellett koncentrálnom, hogy olyan dolgokat tudnak meg a többiek, amit nem kellene. Én vagyok a legfiatalabb, mégis nálam kötnek ki mind, ha problémájuk akad. A lelki szemetesládájuk vagyok, és persze minden beszélgetés vége az, hogy ez maradjon kettőnk között. Inkább nem is akarok ezen gondolkozni, elég nekem a vehemens nővérem.

Míg rajta gondolkodtam, gyorsabbra vettem az iramot, ám egyszer csak megcsillant a fény valamin a fák között. Céltudatosan arra vettem az irányt, ahol egy távirányítószerű tárgy feküdt a fűben, de így farkasként nem tudtam vele semmit sem kezdeni, ezért visszaváltoztam emberré. Úgysem voltam messze a gyülekezőhelytől, gondoltam magamban, így az utat emberként gyalogoltam végig.

Miközben sétáltam, a kütyüt egyre csak forgattam a kezeim között. Valahonnan ismerős volt, de nem tudtam rájönni, hogy honnan. Voltak rajta gombok, mindenféle felirat és a régi időket idéző két tekerhető szerkezet, melyek a termosztát hőmérséklet szabályozójára hasonlítottak. Bevallom, nem mertem semmit eltekerni vagy megnyomni rajta, de erre időm sem lett volna, mert Sam éles hangon vont kérdőre.

- Seth, végre, hogy megtisztelsz a jelenléteddel.

- Bocs, de nagyon fáradt vagyok, hiszen…

- Nem érdekelnek a kifogások. Ülj le, mert ezer dolgot kell megbeszélnünk – parancsolt rám, én pedig lassan helyet foglaltam a nővérem és Jake között.

- Ez meg mi? – kapta ki a kezemből Leah a talált tárgyat.

- Leah! Add vissza! – mordultam rá.

- Jól van na! Itt van! – dobta felém. – Gyerek kezébe úgyis játék való!

- Tudod mit? Elmehetsz te a fenébe! – szorult ökölbe a kezem.

- Abbahagynátok végre? – lépett elénk Sam, én pedig csak a földet néztem. – Én is így gondoltam – jelentette ki, majd elindult vissza a helyére, míg én a távirányítót tanulmányoztam: jobban szemügyre vettem a feliratokat, a gombokat, egyszóval mindent.

A gombok felett betűk voltak, melyek nagy valószínűséggel rövidítések vagy kezdőbetűk lehettek, a két felső tekerőt meg számok vették körbe. Az egyik az időt jelentette, fél órás egységenként, a másik pedig elvileg az emberek számát.

Ekkor körbenéztem, és nyugtáztam, hogy heten ülünk itt, így beállítottam a személyek számát hétre, az időt pedig a hat órát mutató jelzéshez, de eleve huszonnégy óra volt a maximum. Ezután nem is tudom, milyen megfontolásból, de megnyomta az AGK kezdőbetűkhöz tartozó gombot, mégsem történt semmi.

Pár pillanat múlva viszont nem messze tőlünk egy hatalmas körszerű jelenség jelent meg. Mindnyájan felugrottunk, és egymásra néztünk, vagyis a többiek hol engem, hol a kütyüt, hol a mellettünk megelevenedett dolgot figyelték.

- Seth, ezt te csináltad? – kérdezte hirtelen Sam.

- Fogalmam sincs – remegett meg a kezem, és ekkor megéreztem egy különös vonzást, ami az ismeretlen felé húzott.

- Seth! – kiáltották egyszerre.

- Gyere, fogd meg a kezem! – kapott utánam Paul.

- Nem tudjuk visszahúzni, hiszen minket is egyre közelebb kényszerít magához ez a valami. Nem fogunk tudni ellenállni! – állapította meg Leah, és a következő percben eltűnt, ahogyan sorra utána a többiek is. Paul még mindig a kezemet fogta, de a világ szüntelenül forgott velem, majd arra lettem figyelmes, hogy a földön fekszem.

Mikor felálltam, a barátaim fehér köpenyben álltak velem szemben, melyre ki volt tűzve a nevük, és a kezükben mappákat tartottak.

- Mi történt? – kérdeztem, miközben felálltam.

- Fogalmunk sincs. Mindenki itt van ebben a hacukában, de a legrosszabb ez az elviselhetetlen kórház szag – húzta fel az orrát az alfám.

- Kórház? Mi a fenét…

- Na végre, hogy megvannak! Mit csinálnak itt? A sürgősségin kellene lenniük, főleg, hogy mindjárt ideérnek a mentők húsz gyerekkel és négy felnőttel, akik ételmérgezést kaptak – hadarta az alacsony, tömzsi, afroamerikai nő, mi pedig értetlen arccal néztünk rá. – Remek, kaptam nyolc bamba medikust! Tényleg maguk voltak a legjobbak a csoportban? Na, mindegy! Húzzák a seggüket, mert a betegek nem várhatnak. De elegek lesznek oda hatan is – jelentette ki. - Úgyhogy maga – lépett Embry elé – velem jön, és maga is – mutatott rám. – A többiek meg a sürgősségire, de azonnal! – adta ki a kőkemény parancsot, majd elindult mi meg Embryvel követtük.

- Ti menjetek le a sürgősségire – szóltam hátra néhány lépés után.

- Seth! Én megöllek, ha ennek vége! – nézett rám Leah gyilkos pillantással.

- Elnézést, Dr…

- Bailey! Jó lenne, ha az orvosok nevét megtanulnák – oktatott ki hátra sem nézve.

- Értjük, és ezt észben tartjuk. De hová is megyünk? – kérdeztem tőle.

- Végignézhetnek egy vastagbél műtétet. Bemosakodnak, és csak akkor szólalnak meg, amikor kérdezem Önöket.

- Egy vastagbélműtétet? – fehéredett el Embry. – Vér, has felvágás, belek…

- Hé, csináljon valamit a barátjával, mert mindjárt elájul itt nekem. Ez nem az én napom. Na jó! Menjenek inkább maguk is a sürgősségire. Remélem a hányós gyerekekkel nem lesz problémájuk – rázta meg a fejét a doktornő, majd elviharzott.

- Seth, hová az istenbe kerültünk? – nézett rám Embry kétségbeesve. – És ne mond azt, hogy egy kórházba, mert a falnak váglak.

- Akkor inkább nem mondok semmit – kezdtem el a pulthoz sétálni. – Elnézést, megmondaná, hogy merre van a sürgősségi? – kérdeztem egy fiatal nővértől.

- A földszintem. Menjenek le lifttel, és onnan kövessék a nyilakat az SO felirattal.

- SO? – kérdezte Embry.

- Igen. Sürgősségi Osztály – válaszolt a nővér.

- Köszönjük. Embry, gyere már, olyan fehér vagy, mint a fal.

- Miért, mit vársz? Egy műtétet kellett volna végignéznem – remegett meg egész testében. - Nem foglalkoztam vele, csak a lifthez mentem, onnan meg az osztályra. Mikor megláttam a többieket, nagy kő esett le a szívemről, ám ez róluk nem volt elmondható.

- Ti hová mentetek? – ugrott elénk Jared.

- Hagyjuk, még gondolni sem akarok rá! – remegett Embry, de Jared csak nem hagyta. – A francba, egy vastagbél műtéten kellett volna részt vennünk.

- Öcskös, én tényleg kinyírlak – indult el felém Leah.

- Jó napot! – szólalt meg a hátunk mögött egy nő. – Ma nekünk fognak segíteni. Én Dr. Meredith Grey vagyok, a kolléganőim pedig Dr. Cristina Yang és Dr. Izzie Stevens – mutatott a másik két nőre. – Ha jól tudom, Dr. Bailey elmondta, hogy miért kellett lejönniük ide, de azért én még egyszer elmondom. Nemsokára húsz gyerek és négy felnőtt fog ide érkezni ételmérgezés gyanújával, úgyhogy kapják össze magukat. A feladatok a következők: mindenkitől felveszik az adatait, elkérik a szüleik elérhetőségét, és megkérdezik, hogy van-e gyógyszerallergiájuk, vagy hogy szednek-e tartósan vagy éppen valamifajta pirulát. Mivel nyolcan vannak, mindenkire három beteg fog jutni. Itt vannak a mappák az üres kórlapokkal – mutatott a pultra –, remélem nem lesz gond ezekre felvinni az adatokat. Ezután a betegeiknek megmérik a lázát, és ha valakinél észlelnek, akkor azonnal szólnak. Eddig érthető vagyok? – nézett körbe.

- Igen, teljes mértékben – feleltem, mert a többiek zavaros arckifejezése nem sok mindent árult el.

- Rendben. Még annyit, hogy míg ideérnek a mentők, minden ágy melletti szekrényre helyezzenek három vesetálat és kéztörlőket. Remélem erős gyomrúak, mert ma hányással és hányással fognak találkozni – mosolyodott el, majd a másik két doktorral kezdett el beszélgetni.

- Srácok, gyertek már – szóltam nekik, és mindenki kezébe nyomtam három mappát meg egy tollat, majd három lázmérőt. – A szekrényekre meg tegyük ki a kért dolgokat.

- Szerintetek mióta vagyunk itt? – bukott ki a kérdés pakolás közben Quilből.

- Szerintem úgy egy órája – saccolta meg az időt Sam.

- Pontosabban negyvennégy perce és húsz másodperce – jelentettem ki, mire a többiek odarohantak hozzám.

- Ezt honnan tudod? – tolakodott oda Leah.

- Innen – fordítottam felé a kütyüt. – Visszaszámlál! És ha jól sejtem, akkor hat órától, vagyis háromszázhatvan perctől.

- Tehát akkor egy picivel több mint öt órát kell még itt töltenünk. Na és utána? Megint jön az a valami, és beszippant minket? – lett egyre idegesebb a nővérem.

- Leah, te egy zseni vagy – jött a felismerés villámcsapásként. – Tudom már, hogy honnan ismerős ez – emeltem fel a kezem. Volt egy sorozat, a Sliders, abban volt ilyesmi szerkezet, és a történtek is hasonlóságot mutatnak, csak ott párhuzamos világok között utaztak.

- Seth! Neked elment az eszed – nézett rám kikerekedett szemekkel Leah. – Még hogy párhuzamos világok meg minden.

- Nővérkém, eddig az alakváltókban sem hittünk, holott mind azok vagyunk – vágtam vissza.

- Jó, ez igaz. De hogy értetted azt, hogy a történtek hasonlóak? – kérdezte most már higgadtabban.

- Apám, ti nem néztek tévét? Egy sorozat kellős közepébe csöppentünk.

- Bocs, de mi nem érünk rá tévét nézni – förmedt rám Sam.

- Jó, vettem a célzást. Na, de ez A Grace Klinika, ezért volt a gomb felett az AGK rövidítés, így hat órát kell itt tartózkodnunk.

- Engem ez mind nem érdekel. Azt mond meg, hogy hogyan jutunk haza – követelte Sam, és a többiek arca is arról tanúskodott, hogy ez a legfőbb kérdésük.

- Sajnos ezt nem tudom megmondani – hajtottam le a fejemet.

- A sorozatban hogyan jutottak haza? – kérdezte ekkor Jake.

- Ott sehogy. De ott nem voltak megadva lehetőségek – suttogtam.

- Milyen lehetőségek? – fogta meg a vállamat Embry.

- Nézd, itt mindössze hét gomb van. Úgy gondolom, ha végigmegyünk az összesen, akkor utána haza fogunk jutni. Vagyis remélem.

- Adja neked az ég, hogy igazad legyen – nyúlt a nyakam felé Leah.

- Hé, itt vannak a mentők. Mindenki munkára – kiáltott ránk Meredith, mi pedig az ágyakhoz álltunk, és vártuk a kis betegeket.

Nem volt semmi az elkövetkező pár óra. Hányó gyerekek, akik hol csendben, hol ordítva tűrték a vérvételt, az infúzió bekötését és a mi kérdezősködésünket. Hál’ istennek, senkinek nem volt láza, és a csillapítók is hatotta egy idő után. De a kicsik csak akkor nyugodtak meg, mikor a szüleiket meglátták a kórtermen kívül.

Mondhatom azt, hogy mind a nyolcan helytálltunk, habár történtek kisebb balesetek. Leah-t mind a három betege telibe hányta, Embry meg már a szagoktól volt rosszul, Jake és Jared betegei is a földet célozták meg a tálak helyett, így a cipőik és a nadrágjuk szára bánta a dolgot. Viszont a legmeglepőbb Quil volt, aki teljesen megnyugtatta a gyerekeket, de ezt betudtuk annak, hogy a lenyomata is még csak egy kislány. Ahogy ránéztem a többiekre, a visszaszámláló már csak fél órát mutatott.

- Mindenkit sikerült ellátni, és a kórlapok is tökéletesen vannak kitöltve – állt meg a terem közepén Dr. Grey. – Gratulálok maguknak az első rázósabb feladat elvégzéséhez. Most menjenek és pihenjenek egy kicsit.

- Seth, mennyi van még hátra? – kérdezte Paul a szoba másik végéből.

- Még fél óra. Szerintem menjünk fel a tetőre, vagy valahová, ahol nem láthatnak meg minket – jelentettem ki, és a lifthez indultam. Mindenki beszállt utánam, és megnyomva a megfelelő gombot, a falnak dőlve pihentünk.

- Leah, igazán átvehettél volna valami ruhát, és ti is, Jake. Ezt a szagot már tényleg nem bírom – fogta be az orrát Embry.

- Bocs, tudod, ha tudtam volna, hogy ma nővérkét fogok játszani, akkor fel sem kelek – morgott Leah.

- Elég legyen. Senki sem számított erre, de ha már benne vagyunk, akkor legalább ne marjuk egymást – zárta le a kirobbanni készülő vitát Sam. – Seth, mik vannak azon a nem is tudom, hogy minek nevezzem valamin? – mutatott a kezemre.

- Sam, nem vagyok teljesen biztos benne, de ezek a rövidítések sorozatokat takarnak, de meg ne kérdezd, hogy miket, mert gőzöm sincs róla.

- Ez szuper, akkor rejtély, hogy következőnek hová kerülünk – dőlt nagyobb lendülettel a lift belsejének a nővérem, ami amikor megállt, rohantunk is ki a szabadba.

- Friss levegő, éljen – szippantott nagyokat Embry.

- Seth, idő? – nézett rám Paul.

- Még negyed óra.

- Na, akkor addig mesélj csak nekünk erről a sorozatról – emelte fel egy kicsit a hangját Sam.

- Annyira én sem néztem, csak annyit tudok, hogy egy pasi megépített egy gépet, amivel lehetővé vált az időutazás. Egyszer csak megnyílt egy átjáró, ami őt és még három ismerősét magával rántotta. Mikor feleszméltek, egy másik univerzumban találták magukat, és meghatározott idejük volt arra, hogy ott tartózkodjanak, mert az átjáró az idő lejárta után újra megnyílt, aztán ismét csúsztak egy másik világba.

- Tehát akkor nekünk van még hat alternatívánk, ahol hat órát töltünk el, utána tovább csúszunk, csak mi sorozatokba. És te úgy gondolod, hogy ha mindegyikben jártunk, akkor utána hazajuthatunk? – elemezte a lehetőségeinket Sam.

- Igen, valahogy így – bólogattam.

- És ez az átjáró magától fog megnyílni, vagy választanunk kell valamely gombot? – nézte a kezemet.

- Sam, nem tudom, de mindjárt kiderül, mert tíz másodperc van hátra – pillantottam feléjük. – Három, kettő, egy. Nyomjon meg egy gombot! Ez fut a kijelzőn!

- Akkor mire vársz? Nyomj már meg valamit! – bökött meg Leah.

- De mit? – habogtam.

- Tök mindegy, csak igyekezz! – hallottam Paul hangját.

- Na, jó! Akkor ez lesz! – nyomtam le egy gombot, majd az átjáró ismét megjelent, mi pedig újfent belevesztünk az ismeretlenbe.